Anyabagázs

Az anyai jóllét neked is jár!

KI AKAROK LÉPNI AZ ANYASÁGBÓL!

2017. február 28. 09:09 - Anyabagázs

8178713545_36167c5dcf_k.jpg

Amikor kisgyermekes anyukaként a reggeli feladatokat letudva (hajnali 6 óra (Jesszus!!) felkelés, pelus csere (a gyereknek!), ’mitvegyekfel’ vita jó hosszan, végre megvan (kb. az ötödik szerelés), öltözhetünk, férjtől rövid búcsú (Este nem kell hoznod kenyeret, majd hívlak!), reggeli (Az nem jó, epres joghurt kell!) szalad az egész ház, (Hol a seprű, felmosó, takarítónő?) pakolás, KÁVÉT!), a napjaimat terveztem, a fő kérdés mindig az volt: hová menjek a gyerekkel?

Jó időben a játszótér napi rutinná vált, de ha esett vagy hideg volt, vadásztam a gyerekes programokat. Mondókás foglalkozások, éneklős délutánok, játszóházak, készségfejlesztők, angol játszós klubok, mint valami jó szimatú kopó a vadászaton a vadra, úgy ugrottam rá egy-egy új gyerekprogramra.  A belső anyai hang szigorának engedve, mivel „Le ne maradjon a gyerek a fejlődésben!; Mindent meg kell adnom neki!; Nem lehetek önző vagy lusta!”. Az viszont soha nem jutott eszembe, hogy anyás programot keressek. Mármint olyan felnőttes programot, ahol nem a gyerek az első, netán csak egyedül nekem szól.

painting-1207701_1280.jpg

Persze a gyerekes foglalkozásokon, meg a játszótéren is volt alkalom beszélgetni anyukákkal, de a megkezdett beszélgetések harmadik percében már biztosan nem volt a látószögemben a kis energiabomba és kapkodhattam a fejemet, hogy „Jaj, megint hol a gyerek?” Ekkor a tér legtávolabbi zugából egy bokorra felakadva vagy a terem legeldugottabb sarkából egy másik gyerek cumiján veszekedve, de minden esetben felhangzott: „AAANNNYYYAAA!”. És itt lett vége, minden társasági megmozdulásnak.

Azoknak a beszélgetéseknek a három percében pedig a legtöbbször - üde színfoltként tisztelet a kivételeknek - panaszkodás és bizonytalanság kapott teret: betegségről, kimerültségről, párokról, családtagokról, fogzásról, nemalvásról, hisztiről, pénzről, elvárásokról, dilemmákról…. Huh, nem mindig fenékig tejfel az élet!

Hazaérve folytatódott a napi rutin: etetés, pelenkázás, altatás, mondókázás, olvasás, éneklés, rajzolás, háztartás – Úristen, még ez is! –, férjjel rövid beszélgetés, a féltékeny gyerektől alig érthetően, esti rutin, vacsora, fürdetés… apára vagy jut energia vagy nem, hullafáradtan ágyba, és persze ott vannak még az éjszakai ébredések, hol ezért, hol azért. És másnap előröl ugyanez…

color-1739605_1920.jpg

Na jó, elég volt! Mindig csak a gyerek! Imádom, a legszebb és legfontosabb történése az életemnek, DE… HOL VAGYOK ÉN?!

Szabira akarok menni! Ki akarok lépni ebből a mókuskerékből! Már nem elégít ki, a gyerek alvásidejében lopott 1-2 óra ’énidő’, aminek jó része, amúgy is a háztartásra, az elmaradt feladatok ledarálására megy el, úgyhogy ne is hívjuk annak!

Mert ha eljön az ÉN időm, akkor azt csinálom, amit ÉN akarok! És nem vagyok olyan önsanyargató lélek, hogy szabad elhatározásból még akkor is a zsíros edényeket pakoljam a mosogatógépbe, a szennyes ruhákat válogassam a fürdőben vagy a vasalóval küzdve simogassam ráncmentesre a ruhákat, amikor nem muszáj!

Amire én vágyom, az egy jó könyv társasága egy csendes szobában. Egy séta egyedül a parkban, a madarakat hallgatva és a virágokban gyönyörködve. Egy izgalmas beszélgetés felnőtt emberekkel, felnőtt témákról egy jó kis kocsmában vagy bárhol. Fecsegni akarok a barátaimmal mindenféle butaságokról következmények nélkül. Be akarok ülni egy moziba és végigbőgni egy romantikus filmet vagy meg akarok nézni egy komoly drámát az egyik kedvenc színházamban. El akarok menni táncolni. Egy romantikus vacsorát akarok a férjemmel és utána szeretkezni vele. Ki akarok lépni kicsit az anyaságból és megint nő akarok lenni!

Hát olyan nagy kérés ez?! …

És amikor már éppen másfél éves önbuzdítás után elhatározásra jutnék, jön a kisördög és hol halkan duruzsolva, hol üvöltve ugatja a fülembe szemrehányó mondatait. „Önző vagy! Megteheted te ezt, amikor egy kicsi ember függ tőled? Hát nem erre vágytál hosszú éveken át, hogy anya lehess? Hogy is képzeled, hogy csak úgy lelépsz?”

Márpedig lelépek! Igen, ki kell lépnem ebből! Vissza kell lépnem a korábbi életembe egy időre, hogy lássam, még megvagyok, még én vagyok!

Megszerveztük, elmentem! És azóta is eljárok, hol gyerekkel, hol nélküle. Most már tudatosan keresem azokat a programokat, amik nem csak a szemem fényéről szólnak, hanem rólam, nekem, értem, miattam. És most már nem telefonálgatok haza 10 percenként, hogy jól van-e a Kincsem, és most már kibírok másfél órát is egyedül vagy felnőtt társaságban, és már képes vagyok valóban lazítani, akár gondolatban is.

De aztán rohanok haza, és belevetem magamat az anyaságba, mert igazából vágyom rá és szeretek anya lenni, csak egy kis feltöltődés kell; hogy aztán ragyogó tekintettel és büszkén nézzem a lányomat, aki már elengedett kézzel sétál a padon, fejből mondja a 4 versszakos mondókát, egyedül húzza fel a cipőjét és két lapáttal szórja a homokot a szomszéd kisfiú fejére, és egy bokorból kalimpál felém sáros mancsokkal… Jaj, ne! Már megint! … AAANNNYYYAAAA!

10777785325_a802591b07_k.jpg

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://anyabagazs.blog.hu/api/trackback/id/tr6412165671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na4 2017.03.01. 14:59:09

Gyereket akartál. Megkaptad. Akkor most mosolyogj. Elkezdődött egy napi 38 órás műszak, ami életed végéig tart. Adieu.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2017.03.01. 15:18:05

Nincs itt semmi baj. Ha van férjed, megkapod a délutánokat és akár a hétvégéket is. Ha csak egy emberféle van melletted, akkor persze nem. Másrészt te nem a gyerekért élsz, hanem van saját életed, amelyben most részt vesz egy gyerek is - sokszor bizony neki kell alkalmazkodnia hozzád. A lényeg a tanítás és szoktatás. Nem kell kinyalni a kis fenekét napi 24 órában...

Medgar 2017.03.01. 16:10:18

@Tom Bobb: Persze a férj arra van, hogy amikor hazajön anyu pihenhessen...

fizetekmegegysort 2017.03.01. 16:36:37

Szerintem meg nem kell a gyereknek programot csinálni. Tök felesleges az angol meg a fejlesztő foglalkozás. A fejlesztő játékok egyébként is kb arra valók, hogy apasszák a pénztárcát. Nem láttam még olyan gyereket akinél a csillivilli fejlesztőjáték kontra nagy fakanál nagy lábossal vetélkedőből a fejlesztő játék került ki győztesen. A gyereket gyárilag azok a tárgyak és tevékenységek érdeklik, amiket a felnőttek vagy a kortársak csinálnak. Mindennapi tevékenységbe való bekapcsolódás: együtt főzés, mosás, takarítás, néha kis mese, mindennapi levegő (jó időben is és rossz időben is - nem vagyok cukorból jeligére). A legtöbb anya azért hulla fáradt, mert azt hiszi, hogy kettős üzemmódba kell kapcsolnia azért mert gyereke lett. 1. Gyermek szórakoztató házi társaság és programfelelős 2. Háziasszony. Szerintem ez egy tévedés. Simán élni a mindennapokat, ritmust adva a teendőknek (minden reggeli után együtt elpakolunk, ha nagytesó és apa elmentek együtt rendet rakunk, aztán bevásárolunk a kisboltban - egy levegőzés letudva - aztán főzünk valamit, együtt megterítünk, uzsizunk, valamit játszunk, ebédhez készülünk, ebédelünk, délutáni alvás, kis uzsi, és hopp már itt is a nagytesó). A közös létezés mindennél jobban fejleszt és szocializál. És anya sem lesz hulla fáradt, mert ha a gyerekkel együtt csinál mindent, akkor a gyerek pihenőideje neki énidő/pihenőidő. Ezt kb egy-másfél éves kortól simán meg lehet tenni, tehát épp akkortól, amikor a ded már csak egyet alszik (tirplán kipróbáltam) Persze, ha egész nap csak szórakoztatom a gyerekem és a magam dolgára nem jut idő, azt csak kapkodva, görcsölve végzem, akkor tényleg hulla leszek estére. Azt meg, hogy a férj partner-e abban, hogy anya néhány napra kikapcsolódjon, érdemes még a gyerekszülés előtt egyeztetni. Ellenkező esetben mindkét fél komoly meglepetésekben részesülhet.

Patkááány 2017.03.01. 18:11:44

@na4: Köszi, akkor én már nem írom le. :)

Olvasva a többi kommentet: hélo, a férj nem egy két lábon járó ATM aki a gyerekprogramokat finanszírozza, és nem is pótmama, hogy akkor legyen elővéve, ha anyu már ráunt a porontyra. A férj az társ. A gyereket akartad, kaptad, a férjedet te választottad magadnak, bánj is úgy vele, kezeld férjként. Majd a gyerek kezeli apaként, az nem a te dolgod. Egyébként szerintem is lehetne lazítani a foglalkozásokat, vagy csak én voltam olyan tohonya (na jó, élénk fantáziájú) kisgyerek, hogy el tudtam lenni a játékaimmal magam is, ha arról volt szó?

rozsomák 2017.03.24. 13:25:26

Én egyszerűen nem értem a mai kismamák állandó rinyálását, hogy "mennyire fárasztó, jaj, belehalok a gyerekkel való foglalkozásba."
Anno a feleségem két gyerekkel volt otthon, és ez idő alatt tette le az angol felsőfokú nyelvvizsgáját és szerzett jogsit is, persze ehhez az kellett, hogy délután/este én legyek a gyerekekkel.
Ő valahogy nem halt bele a gyerekek ellátásába, jutott ideje másra is. Egyetlen panasza az volt, hogy unja magát otthon.

A ma szülő nők meg egy gyerek mellett is annyit rinyálnak, hogy rossz hallgatni is.
süti beállítások módosítása