Anyabagázs

Az anyai jóllét neked is jár!

NÉHA SZERETNÉK APA LENNI

2017. március 31. 12:16 - Anyabagázs

apuvae.jpg

Hajnali 5 óra! Állok egy pohár pisi előtt és csodatevő lakmuszpapírt lógatok bele. Óvatosan leteszem, és nem merem megnézni. 3 perc, 5 perc… Mi legyen? Mi van, ha igen? Mi van, ha nem? Ha igen, kacagva, csiklandozva ébresztem a még alvó férjemet; ha nem, sírva bújok mellé vissza az ágyba. Nem akarom egyedül megtudni, nem merem. Felsimogatom. „Nézzük meg együtt! Nézd meg te! Én félek!”

A következő pillanatban a lábam már nem is érinti a fürdőszoba hideg kövét, pörög velem minden és hitetlenkedve nézek a férjem csillogó szemébe, aki engem felkapva forog velem körbe-körbe!

 Kettő csík! Kettő csík! ! Kettő csík!

….

Azóta eltelt csaknem 3 év. Csodás kis család lettünk, egy gyönyörű gyermek szülei. Együtt vállaltuk ezt az utat, együtt csináltuk végig. Közös döntések, sokszor meghozott lemondások, kompromisszumok, támogató beszélgetések, viták, megbocsátó ölelések, zokogások, nevetések, élmények végtelen során keresztül. De vajon ugyanazt érezzük a gyermekünkkel kapcsolatban? Ugyanúgy éljük meg a szülőséget?

Számtalanszor elgondolkozok azon, milyen lehet apának lenni?

Az enyém volt a tudat, hogy bennem növekszik a gyermekünk, az övé a felelősség, hogy óvjon minket. Én éreztem az egész napos hányingert, küzdöttem a rosszullétekkel és a lelkiismeretemmel a reggeli kávék miatt, engedtem, hogy elhatalmasodjon rajtam a veszett vágy a savanyú uborka után.

Ő aggódva figyelte reggelente a küszködésemet, levadászta az utolsó zacskó gyömbéres cukorkát és uborkás üveget a boltban és titokban kicserélte koffeinmentesre a kávékapszulákat.

Együtt simogattuk alien-ként hullámzó pocakomat és boldognak látszott. És „boldog vagyok” – mondta, de tudom, hogy szerette volna érezni, amit én is! Meséltem neki a rugdosásokról, a meghittségről, a nyugalomról, ami eltöltött, ha mozdult a magzatunk. Akartam, hogy ő is tudja és megélhesse mindezt. De mit érzett valójában?

pregnancy-775041_1920.jpg

Szülőszoba, komplikációk, császár, altatás. Gyermekünk első pillanata egyedül apának jutott! Számomra futó csalódás, de elégtétel is volt, hiszen kaphatott ő is valamit, ami egyedül a kettőjük emléke marad. Övé lett az első közös pillanat, az első érintés és ölelés, ahogy remegve tartotta szinte a két tenyerében a lányát. Az első örömkönnyek és megkönnyebbült sóhajok, hogy minden rendben és sikerült és tényleg gyermeke született és a felismerés furcsasága, hogy APA lett. Kislányunk születése utáni első pillantok az apukájának jártak. De mit érzett valójában?

….

A rövidke közös napokat kihasználva igyekeztünk családnak megélni magunkat. Együtt csináltuk végig, együtt keltünk 3 óránként, ő pelenkázott, öltöztetett, én szoptattam, vállvetve fürdettünk, jó kis csapatmunka volt. 2 hét! Ennyi! Utána egyedül maradtam otthon a csöppel és úgy éreztem kicsit csonka család lettünk. Szerettem volna megosztani a férjemmel minden pillanatot, minden élményt, benyomást a lányunk életéről, de őt beszippantotta a szürke melós valóság. És tudom, hogy szenvedett ettől. Több terrányi fénykép, videó készült az elmúlt két évben kicsi lányunk mindennapjairól, de ezeknek többségét nem közösen, családként éltük meg. Mégis hálás vagyok, hogy ez a lehetőség adott, mert így apának is jutottak szeletek az első nagy pillanatokból. Az első sikeres átfordulás, az első bizonytalan felállás, az első almalé grimaszai, az első lépések csetlés-botlása, az első szótagok és szavak próbálgatása, amik között a legelső az APA volt. És jó volt látni az örömöt a férjem arcán, hogy ezt megkaphatta a külön töltött és elveszettnek hitt pillanatokért cserébe. De mit érzett valójában?

tenyerek_apa.jpg

Dackorszak, hiszti, ellenállás. Ezek kijutnak nekünk mostanság, de ez nem meglepő egy kétévestől. Megkapom én is minden alkalommal, ha lankad a figyelmem a lányom iránt, de megkapja apa is tetézve még egy jó nagy adag féltékenységgel is irányomba. „Apa menj innen!” Nevetünk rajta sokszor, és a férjem mosolyogva megölelgeti a tiltakozó kis fúriát, de tudom, hogy rossz érzés lehet. Tudom, hogy kicsit szomorú ilyenkor, és akkor én is megölelgetem kettőjüket. „Tudod, hogy csak hiszti?!”… „Tudom!” (De…) nem tudom, mit érez valójában?

Nem tudom, mit érez apaként, nem tudom hogyan éli meg a boldog és felemelő pillanatokat, nem tudom, hogyan küzd meg a hiányokkal és kudarcokkal. Nem tudom, de szeretném beavatni és megadni neki is azt, amit én megélhetek és átérezhetek nap, mint nap. Nem lesz ugyanaz, de törekszem rá, hogy láthasson és érezhessen egy kicsit az én szememmel és szívemmel, és átvállaljak egy keveset az apaságából.

 Nem tudom, milyen lehet apának lenni, de megosztom veled az anyaságot, ha ez segít!

csalad.jpg

 

 

1 komment

ANYA AKARTÁL LENNI NEM? MOST MÁR NE SÍRJON A SZÁD!

2017. március 23. 12:41 - Anyabagázs

Talán csak egy mese volt...

„Gyereket akartál? Most megkaptad!”

14283762079_8a99b2787e_o.jpg

Anyaként nincs fontosabb feladatod, hogy neveld, vigyázd, óvd, tanítsd a gyerekedet. Ott légy mellette, ha szükséges – ha beteg, ha fáradt, ha éhes, ha kérdez, ha örül, ha sír… Anyaként ugrasz, mert kötelességed, mert tudod, hogy kell, mert akarod, mert ezt választottad, és meg tudod csinálni, hiszen mindenki más is megcsinálja.  Végtelenek az energiáid, életben tart a kávé, feltölt a szeretet és a mosoly, nézed, ahogyan fejlődik a szemed fénye és tudod, hogy ez miattad, érted is van.

És nem, nem érzed magadat mártírnak, nem érzed magadat rosszul a bőrödben, nem hozol áldozatokat, mert ez mind-mind az anyasággal jár! Igaz? Kibírod azt a 3-5 évet fél lábon is! Mert nehogy egy pillanatot is elveszíts ebből az időszakból, hiszen az soha nem jön vissza! Ez te és a gyermeked ideje! Ez a TE sorsod! Végig tudod csinálni! Végig akarod csinálni!

lady-1822464_1920.jpg

Igaz, nem minden marad meg, mert néha elbóbiskolsz etetés közben és a játszótéri történésekről szóló mesét is hümmögve bólogatod végig, azon agyalva vajon elzártad-e a sütőt vagy csak köd van a lakásban(!). Jesszus! A tükör előtt elhaladva megijedsz, vagy ösztönösen köszönsz, mert nem ismerős, az, aki visszanéz rád. A barátok nevét a telefonodban keresgéled, de inkább megnézed a Facebookon, hogy biztos az ismerősöd-e még. Esténként hazajön egy férfi hozzátok, aki nagyon kedves néha vagy nagyon morcos, de nem igazán érdekel, hogy miért is.

TE MOST ANYA VAGY! Ez a legfontosabb! Anya akartál lenni! Nem? Most megkaptad. Vagy nem így képzelted? Akkor most mi van?

Igen anya akartam lenni, mert ezt éreztem a zsigereimben, ösztönösen vágytam a gyerekre, az anyaságra, meg amúgy is mindenki ezt hajtogatta, ez van a mesékben is és én szerettem volna mesés életet, szerettem volna királylány lenni!

hercegno.jpg

Amint befutott a hercegem, a karjába vetettem magamat és a mesék passzív királylányaként vártam a beteljesedést. Palotát, hintót, boldogságot, sok-sok kis királyfit és kis királylányt. Elhittem, hogy ezzel beteljesedik a sorsom és kész! Happy end! Itt a vég fuss el véle…  És ha ez mind megvan, akkor a herceggel biztosan boldogan élünk tovább…  csak az már nem a mese része.

Hát most megvan! Herceg, palota, hintó, kiskirálylány, kiskirályfi. Hogyan tovább?

Nagyon úgy tűnik, hogy az Üveghegyen túl az ANYASÁG van. Itt és most. És nincs hétmérföldes csizmám, hogy átléphessem, láthatatlanná tévő köpenyem, hogy eltűnjek kicsit belőle. Ez az én próbatételem.

tukor.jpg

De van egy varázstükröm, amiben egy lány lakik. Okos tekintetű, tele energiával, öntudattal, önbizalommal, kicsit hasonlít önmagamra, régről.  Ő sokat segít nekem mostanában. Emlékeztet rá, hogy létezik még a sárgaköves út, amin királylányságra vágyásom előtt lépegettem, de bizony, ha látni akarom a téglákat, meg kell fognom az ásót és magamnak kell előkotorni a rátelepedett moha és föld alól.  Emlékeztet rá, hogy nekem kell „karddal, lándzsával, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel” megküzdenem a mese utáni sárkányaimmal. És figyelmeztet rá, hogy valójában nem is kell ezt egyedül csinálnom, hiszen a herceg ott áll mellettem és - bár sokszor csodálkozva nézi a saját bejáratú házisárkányát - továbbra is rendelkezhetek hű szívével és fegyverével.

Belátom, jó, hogy emlékeztet ezekre, mert így már van folytatása mesémnek és már messzebb látok az Üveghegyen túli ANYASÁG földjén. Felébredhetek Csipkerózsikás önáltató álmomból és kimondhatom végre, hogy bár borzasztóan szeretek anya lenni, de sokszor van olyan pillanat, amikor nem elég. Így hát megsütöm a hamuban a pogácsáimat, és ha időm engedi, délutánonként ásót ragadok és kiásom azokat a sárga téglákat.

sarga_ut.jpg

2 komment

NŐNEK LENNI ANYAKÉNT

2017. március 08. 11:29 - Anyabagázs

Nőnek lenni jó! Anyának lenni szuper! Feleségnek lenni fantasztikus!

blonde-2094172_1920.jpg

Mantrázom ezeket a sorokat reggelente, de nem mindig győz meg a valóság. Nyűgös vagyok, kialvatlan. A gyerek éjszaka szinte óránként felsírt – persze fogzás, telihold, nátha, fityfene. Reggel a tükröt inkább letakarnám, a saját öreganyámnak nézek ki.  Jesszus ráncok!  - mondtam volna pár éve. Most csak megvonom a vállamat, belevicsorgok az arcomba és holtkórosként botorkálok a kávéfőző felé.  A férjem készülődik a fürdőben, a gyerek még alszik, én bámulom a gőzölgő csészét és tűnődöm…

pink-hair-1450045_1280.jpg

Hol van a lány, aki hajnali ötkor fekve, két óra alvás után fitten, laza sminkben is tündökölve vonult az utcán, folyton rohanva világmegváltó céljai felé?  … A rohanás megmaradt, a hajnali öt óra is, de akkor éppen ébresztőt csörög a telefon, és a világ megváltása, sajnos műsorváltozás miatt elmaradt.

Hol van a nő, aki céltudatosan építette karrierjét, aki hitte, hogy intelligenciával többre mehet, mint bájjal, hol van a nő, akinek az ambíció lökdöste előre az életét? … A karrier megvolt és talán lesz is még, az pallérozottság tapasztalattá változott, az ambíció elbújt, olyannyira, hogy már néha nincs is értelme keresgélni. Majd előjön magától, ha akar még tőlem valami, hiszen annyira dédelgettem.

Hol van az asszony, aki ellene ment a józan észnek is, ha férfiról volt szó, akit szeretett? Hol van a fékevesztett lángolás, a kockáztatás, a buja testiség érzékisége? … Pillanatokra előbújik néha, de legtöbbször marad a tudatos választások kiszámítható sora, a csendes, puha szerelem és a biztonságot jelentő ölelések.

Ki volt az a lány, az a nő, az az asszony? Ráismerek még magamra ott és akkor? Ennyire megváltoztam? És szeretem azt, ami lettem? Ki lettem? Ki vagyok?

A koffein felébreszt az álmodozásból. A férjem indulásra kész, a gyerek felébredt, indul egy újabb nap a mostani életemben. És talán ki akarok lépni belőle!? Ez megrémiszt és nem hagy nyugodni. Érzem, hogy mindjárt kétségbeesem…

De nincs megállás, a napot végig kell csinálni, még ha ÉN el is veszek benne!

A férjem megölel, mielőtt kilép az ajtón és megfontolt csókjából érzem azt a végtelen biztonságot és nyugalmat, amire az egész kapcsolatunk jövőjét rá mertük bízni. És belém hasít a felismerés: Igen, még megvagyok, még szerelmes vagyok, még tudok vágyakozni, még el tudok veszni a férfiban.

couple-802058_1280.jpg

A gyerekszobában a  lányom csillogó szemekkel csacsogja, amint meglát, hogy : Szia ANYA! Jó reggelt! Te hol voltál? Hívtalak. Játszunk? Én is szeretlek!...  Nézem ezt a kis embert és rájövök, hogy szeretem ezt a pillanatot, szeretem, hogy rengeteg ilyen pillanat van körülöttem és, hogy ezeknek a pillanatoknak a végtelen sora az életem, a világom része.

baby-1969826_1920.jpg

Aztán csörög a telefon, jönnek a levelek barátoktól, kollégáktól, ismeretlenektől. Szakmai felkérések, munkák, csacsogások… vannak körülöttem emberek, akiknek számítok, akikre számítok. … És akkor meg is volnánk. Megvagyok!

Mi értelme is van sajnálkozni, hiszen csak körül kell néznem. Ez az életem és így szeretem. Jó nőnek lenni! Jó anyának lenni. Jó szerelmes feleségnek lenni. Itt és most! Mantrázom hát bátran tovább és a másnapot már csodás nőként kezdem. Mosolygok, nyugodt vagyok, kipihent. Élvezem a tavaszi reggel illatát, a férjem mosolyát, a gyerek halk suttogását a kiságyában. Magamba szívom az öleléseket, a megfontolt csókot az ajtóban, az nyálas puszikat az arcomon. Rámosolygok a tükörre, a ráncaimra is és rákacsintok arra a Nőre, aki visszamosolyog rám: Látod, te lüke, nincs itt semmi baj!

 adult-19185_1920.jpg

 

 

Szólj hozzá!

KI AKAROK LÉPNI AZ ANYASÁGBÓL!

2017. február 28. 09:09 - Anyabagázs

8178713545_36167c5dcf_k.jpg

Amikor kisgyermekes anyukaként a reggeli feladatokat letudva (hajnali 6 óra (Jesszus!!) felkelés, pelus csere (a gyereknek!), ’mitvegyekfel’ vita jó hosszan, végre megvan (kb. az ötödik szerelés), öltözhetünk, férjtől rövid búcsú (Este nem kell hoznod kenyeret, majd hívlak!), reggeli (Az nem jó, epres joghurt kell!) szalad az egész ház, (Hol a seprű, felmosó, takarítónő?) pakolás, KÁVÉT!), a napjaimat terveztem, a fő kérdés mindig az volt: hová menjek a gyerekkel?

Jó időben a játszótér napi rutinná vált, de ha esett vagy hideg volt, vadásztam a gyerekes programokat. Mondókás foglalkozások, éneklős délutánok, játszóházak, készségfejlesztők, angol játszós klubok, mint valami jó szimatú kopó a vadászaton a vadra, úgy ugrottam rá egy-egy új gyerekprogramra.  A belső anyai hang szigorának engedve, mivel „Le ne maradjon a gyerek a fejlődésben!; Mindent meg kell adnom neki!; Nem lehetek önző vagy lusta!”. Az viszont soha nem jutott eszembe, hogy anyás programot keressek. Mármint olyan felnőttes programot, ahol nem a gyerek az első, netán csak egyedül nekem szól.

painting-1207701_1280.jpg

Persze a gyerekes foglalkozásokon, meg a játszótéren is volt alkalom beszélgetni anyukákkal, de a megkezdett beszélgetések harmadik percében már biztosan nem volt a látószögemben a kis energiabomba és kapkodhattam a fejemet, hogy „Jaj, megint hol a gyerek?” Ekkor a tér legtávolabbi zugából egy bokorra felakadva vagy a terem legeldugottabb sarkából egy másik gyerek cumiján veszekedve, de minden esetben felhangzott: „AAANNNYYYAAA!”. És itt lett vége, minden társasági megmozdulásnak.

Azoknak a beszélgetéseknek a három percében pedig a legtöbbször - üde színfoltként tisztelet a kivételeknek - panaszkodás és bizonytalanság kapott teret: betegségről, kimerültségről, párokról, családtagokról, fogzásról, nemalvásról, hisztiről, pénzről, elvárásokról, dilemmákról…. Huh, nem mindig fenékig tejfel az élet!

Hazaérve folytatódott a napi rutin: etetés, pelenkázás, altatás, mondókázás, olvasás, éneklés, rajzolás, háztartás – Úristen, még ez is! –, férjjel rövid beszélgetés, a féltékeny gyerektől alig érthetően, esti rutin, vacsora, fürdetés… apára vagy jut energia vagy nem, hullafáradtan ágyba, és persze ott vannak még az éjszakai ébredések, hol ezért, hol azért. És másnap előröl ugyanez…

color-1739605_1920.jpg

Na jó, elég volt! Mindig csak a gyerek! Imádom, a legszebb és legfontosabb történése az életemnek, DE… HOL VAGYOK ÉN?!

Szabira akarok menni! Ki akarok lépni ebből a mókuskerékből! Már nem elégít ki, a gyerek alvásidejében lopott 1-2 óra ’énidő’, aminek jó része, amúgy is a háztartásra, az elmaradt feladatok ledarálására megy el, úgyhogy ne is hívjuk annak!

Mert ha eljön az ÉN időm, akkor azt csinálom, amit ÉN akarok! És nem vagyok olyan önsanyargató lélek, hogy szabad elhatározásból még akkor is a zsíros edényeket pakoljam a mosogatógépbe, a szennyes ruhákat válogassam a fürdőben vagy a vasalóval küzdve simogassam ráncmentesre a ruhákat, amikor nem muszáj!

Amire én vágyom, az egy jó könyv társasága egy csendes szobában. Egy séta egyedül a parkban, a madarakat hallgatva és a virágokban gyönyörködve. Egy izgalmas beszélgetés felnőtt emberekkel, felnőtt témákról egy jó kis kocsmában vagy bárhol. Fecsegni akarok a barátaimmal mindenféle butaságokról következmények nélkül. Be akarok ülni egy moziba és végigbőgni egy romantikus filmet vagy meg akarok nézni egy komoly drámát az egyik kedvenc színházamban. El akarok menni táncolni. Egy romantikus vacsorát akarok a férjemmel és utána szeretkezni vele. Ki akarok lépni kicsit az anyaságból és megint nő akarok lenni!

Hát olyan nagy kérés ez?! …

És amikor már éppen másfél éves önbuzdítás után elhatározásra jutnék, jön a kisördög és hol halkan duruzsolva, hol üvöltve ugatja a fülembe szemrehányó mondatait. „Önző vagy! Megteheted te ezt, amikor egy kicsi ember függ tőled? Hát nem erre vágytál hosszú éveken át, hogy anya lehess? Hogy is képzeled, hogy csak úgy lelépsz?”

Márpedig lelépek! Igen, ki kell lépnem ebből! Vissza kell lépnem a korábbi életembe egy időre, hogy lássam, még megvagyok, még én vagyok!

Megszerveztük, elmentem! És azóta is eljárok, hol gyerekkel, hol nélküle. Most már tudatosan keresem azokat a programokat, amik nem csak a szemem fényéről szólnak, hanem rólam, nekem, értem, miattam. És most már nem telefonálgatok haza 10 percenként, hogy jól van-e a Kincsem, és most már kibírok másfél órát is egyedül vagy felnőtt társaságban, és már képes vagyok valóban lazítani, akár gondolatban is.

De aztán rohanok haza, és belevetem magamat az anyaságba, mert igazából vágyom rá és szeretek anya lenni, csak egy kis feltöltődés kell; hogy aztán ragyogó tekintettel és büszkén nézzem a lányomat, aki már elengedett kézzel sétál a padon, fejből mondja a 4 versszakos mondókát, egyedül húzza fel a cipőjét és két lapáttal szórja a homokot a szomszéd kisfiú fejére, és egy bokorból kalimpál felém sáros mancsokkal… Jaj, ne! Már megint! … AAANNNYYYAAAA!

10777785325_a802591b07_k.jpg

6 komment

ANYASORS 1. ÉVA

2017. február 22. 14:16 - Anyabagázs

Harmincas évei vége felé járó nő ül velem szemben! Szemeiből és egész lényéből erős tudatosság és boldogság árad. Nevet, ahogy leülünk, és közben elmagyarázza a kislányának ki vagyok én, hogy beszélgetni fogunk, ha anya kell, itt van, de most olvasson egy kicsit mesét a babájának. A két év körüli szőkeség nagy komolyan hallgatja, miközben engem méreget. Egy puszit dob anyunak és már szalad is a könyvespolchoz.

„ – Ezt, hogy csináltad?” - csodálkozom őszintén

„ – Valahogy jön magától. Mondhatnám, hogy Lili ilyennek született, de tény, hogy nagyon sok munka van benne és a hiszti minket sem kerül el! Szerencsére a kisasszony nagyon szabálykövető.”

„ – Úgy látom, a ti életetekben fontos szerepet kapnak a szabályok!”

„ – Nem is a szabályok, hanem a tudatosság és a következetesség.  Az utóbbira mindig törekedtem, az előbbit viszont csak rövid ideje alkalmazom az életünkben.  Az út, ami a mostani életemhez - a házasságomhoz és az anyaságomhoz – vezetett megtanított arra, hogy kézbe kell venni a dolgokat és igenis lehet olyan életet élni, amilyet szeretnék.

„ – Elmeséled a történetedet? Milyen volt a te utad az anyaságig?”

no_kaveval.jpg

„ – 16 éves kamaszként ért az első szerelem, amiből majdnem ugyanilyen hosszú ideig nem tudtam kikeveredni. Egy ilyen hosszú kapcsolatban az emberek olyan mértékben változnak meg, hogy a tizenéves énjük rá sem ismerne arra, aki a végén felbukkan az egészből.  Ebben a kapcsolatban, amit nem mellesleg háromszor kezdtünk újra, az ismerős se veled, se nélküled lapokat kijátszva, az én szertelen, lázadó, önmegvalósító és önérzetes énem lassanként elkopott és az önfeladás csapdájában vergődtem évekig. Amikor két, különböző ember kerül össze, az egyik domináns lesz. Itt nem én lettem az. Az ő életét kezdtem élni, az ő manipulációinak estem áldozatul.

Érdekes, hogy az „anya szeretnék lenni” érzés csupán 27 éves korom körül bukkant fel. Utólag már látom, hogy egyfajta kiútkeresés volt ebből a rosszul működő párkapcsolatból. Olyan mértékben kezdtem ebbe menekülni, hogy még a mesterséges eszközöket is megragadtam, csak, hogy legyen végre valakim, akit szerethetek, vagy inkább valakim, aki viszontszeret. Inszeminációkra jártunk, hátha lesz baba.”

„ – Ez tipikus hiba szokott lenni a nem működő kapcsolatokban, hogy a gyerektől várják a megváltást! Nálatok is ez volt?”

„ – Pontosan! Majd a gyerek megmenti ezt az egészet! Most már pontosan tudom, hogy a gyerek felerősíti a meglévő viszonyokat, és katalizátorként működik. Most elmondhatom magamról, hogy szerencsés vagyok, amiért nem sikerült teherbe esnem!

„ – De mégis anya lettél? Sikerült túllépnetek a konfliktusokon?”

„ – Sikerült túllépnem ezen az egész kapcsolaton! De nagy rugdosások és erőfeszítés árán. A környezetem hiába mondogatta évekig, hogy lépjek ki ebből az egészből, nem ment! Tudod, amikor nyakig vagy a…, hogy is mondjam, szarban, akkor ezt te nem látod, csak azt érzed, hogy büdös ugyan, de jó meleg.”

„ – Ez elég képletes, de találó. Ez a jól ismert megszokás.”

composition-1217184_1280.jpg

„ – Így van. Az egyik nagyon jó barátnőm addig zaklatott egy kérdésével, amíg sikerült végre meg is hallanom azt. Ez, azóta is az egyik kedvenc ösztönző mondatom és már nagyon sokszor segített lendületet vennem.”

„ – Hallhatjuk?”

„ – Hol vagy te a saját történetedben? És ha a válasz nem tetszik, akkor itt az ideje változtatni!

„ – Nagyon jó kérdés! Azt hiszem, használni fogom. Nyilván a te válaszod ott és akkor nem volt valami biztató.”

„ – Nem voltam sehol. Nem voltam önmagam. Nem azt az életet éltem, amit szerettem volna, nem azzal, nem ott, akivel szerettem volna és nem azt csináltam, amit szerettem volna. Ez így nem volt jó! Összepakoltam, elköltöztem és újrakezdtem.”

„ – Ez már önmagában is elég jelentős változás, de mikor jött az igazi áttörés az életedben?”

„ – 2008. Mikuláskor. Megismerkedtem a férjemmel. Ég és föld volt az előző kapcsolatomhoz képest. Furcsa volt nagyon, egy olyan emberrel együtt lenni, akinek hasonló érdeklődése és értékrendje van, mint nekem. És ugyanakkor nagyon könnyű is. Mindkettőnknek terápia volt ez a kapcsolat. Együtt újraépítettük az utat a régi önmagamhoz, neki pedig kiraktunk egy újat az igazi énjéhez.”

„ – Ez úgy hangzik, mint a filmekben a happy end.” „ –

„ – És az is volt. Onnantól kezdve olyat fordult velem a világ, hogy néha még el is szédültem benne. Egyenesbe jöttem. Férj, munka, kocsi, lakás… csak gyerek nem!”

„ – Meddig vártatok rá?”

„ – Majdnem 5 évet. Leginkább ez az időszak tanított meg a tudatosságra és a türelemre. Nem volt egyszerű tudomást sem venni a körülményekről, és a tényekről, amik elsőre egy-egy pofonként csattantak az ember arcába: természetes úton nem valószínű, hogy gyermekem lehet, meddő vagyok; a gyulladásos autoimmun betegségem miatt kicsi eséllyel sikerülhet a lombik is, éppen e miatt a terhesség és a baba kihordása is veszélyes lehet. Sokáig rágódtunk ezeken, de úgy döntöttünk, belevágunk. A körülményeink tények. Az, hogy kifogásként, vagy motivációként használjuk őket, viszont a mi választásunk. Az én motivációm pedig olyan elemi erővel tört elő, hogy képtelenség lett volna visszatartani az anyaságtól. Elmentem volna bármeddig!”

„ – Ugyanazt érezted, mint az előző kapcsolatodban, amikor anya akartál lenni?”

„ – Az a furcsa, hogy nem. Vagyis éppen hogy nem furcsa. Olyan természetes volt, hogy akarok egy kapcsot, ami összeköt azzal az emberrel, aki kiegészít engem. Akarom, hogy együtt éljük ezt meg. Végig küzdöttük, közösen, minden pillanatát, Tényleg ott volt velem minden kivizsgáláson, megbeszélésen, beavatkozáson. Együtt izgultunk az első injekciók beadásánál, az altatás kockázatait mérlegelve a petesejt leszívásnál, az első telefonoknál, hogy lett-e embrió, a beültetés után, a terhességi teszteknél a csíkokat figyelve… Együtt lélegeztünk, együtt mozdultunk együtt nevettünk, amikor felhívtak, hogy terhes vagyok.”

„ – Akkor ez elég könnyen ment?!”

„ – Ne hidd! Ez most lazán hangzik, de 3 év ment el az életünkből a kivizsgálásokra, a sikertelen inszeminációkra, amíg eljutottunk az első lombikig, s közben folyamatosan küzdöttünk az autoimmun betegségemmel.”

embryo-1514192_1280.png

„ – Első lombik? Volt több is?”

„ –  Sajnos Igen. Az első beavatkozás korai vetéléssel ért véget. De nem adtuk fel! Szülők szerettünk volna lenni! És végül sikerült! Két évvel ezelőtt megszületett a kislányunk, egészségesen. Életem legszebb és legizgalmasabb időszaka volt a terhesség, a szülés és most az anyaság. De ehhez kellet valaki, akivel közösen csináltuk végig, és amikor azt mondtam, hogy a gyerek felerősíti egy kapcsolatban a meglévő viszonyokat, akkor ez nálunk abban nyilvánult meg, hogy sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. De az is kellet, hogy tudatosan mindig csak a következő lépésre koncentráltunk teljes erőnkből! És amúgy is egyszer eldöntöttem, hogy 30 éves koromig szülni fogok! Na, ez mondjuk nem jött össze, de 40 előtt még éppen sikerült!”

„ – Hogy mondod? Hány éves vagy?”

„ – 42.”

„ – Igazán nem gondoltam volna! Olyan fiatalos vagy és tele energiával, hogy letagadhatnál 6-7 évet.”

„ – Köszönöm! Talán a kicsi gyerek, talán a kiegyensúlyozott párkapcsolat, talán a genetika. Mindenesetre nem érzem, hogy fontos lenne a kor, amíg energiával bírod, mert feltöltenek a körülötted lévő emberek.”

Az éppen körülöttünk lebzselő emberke ebben a pillanatban unta meg a dolgot és hangos „ANNNYAAA, most már gyere!” – felkiáltással vetett véget a beszélgetésünknek.

„ – Azért még egy kérdést beszúrnék: lesz folytatás?”

„ – Mármint testvér? Meglátjuk!”

olelos.png

Szólj hozzá!

NEM TUDOK ANYA LENNI!

2017. február 16. 16:38 - Anyabagázs

newborn-659685_1920.jpg

Most szeretek anya lenni. Szeretem, amikor felhangzik - még hajnali kettőkor is, a kötelező morgások dacára -, hogy „Aaannnyaaaa!”; szeretem hallgatni akár fél órán át, hogy „Nem akarom! Nem kell! Menj innen! Nem! Nem!”; szeretem, ha egész nap a nyűgös, nyöszörgő hangok duruzsolnak a fülemben, agyamban…

Nem, nem vagyok mazochista vagy őrült!

Sokszor elképzeltem, milyen érzés lesz majd, ha valakinek az anyukája leszek (ha lesz saját gyerekem, ha nekem mondja, hogy Anya, ha hozzám bújuk, amikor éjszaka megébred, ha tőlem kérdez a világ nagy dolgairól, ha minden szép lesz és harmonikus, ahogyan a Nagykönyvben) – de nem tudtam elképzelni! Volt egy szerep, amit kívülről bárki megformálhat, mutathatod magadat anyának, de érezni, megélni soha nem ugyanaz!

Nagyon sok édesanyát láttam és beszélgettem velük nap, mint nap, fejlesztettem a gyerekeiket, hallgattam az aggodalmaikat, örömeiket, bánatukat. Esténként beleképzeltem magamat valamelyikük helyébe, átéltem az ő életüket, de valami mindig hiányzott kicsit. Nem volt ott az a kis emberke, aki belém kapaszkodik, rám támaszkodik, aki feltétel nélkül szeret.

És nagyon sokáig nem volt ott…

De ott volt a férjem, akibe én kapaszkodhatok, akire támaszkodhatok, és aki feltétel nélkül szeret. És együtt küzdöttünk a babáért, a családunkért.

Lombikbaba lett! A várakozás, reménykedés, kudarc, újrakezdés, bizakodás, öröm ismétlődő és kavargó egyvelegéből végül a végtelen hála és büszkeség maradt meg számomra.

Szóval anya lettem! Hát akkor rajta!

De hogy csináljam! Tudtam milyen anya akarok lenni! A kép a fejemben nagyon erősen élt.

Szerető, gondoskodó, de következetes anya. Aki nem hagyja sírni a gyerekét, de nem is cipeli állandóan ölben; aki szoptatja, amíg lehet, de időben elkezdi a hozzátáplálást is; aki önállóságra nevel, de mindig ott van, ha kell; aki megszeretteti az olvasást, de a 21. századot sem zárja ki az életükből; aki támaszkodik a nagyszülőkre, de független döntéseket hoz…

Egyszerűnek tűnő, világos szabályok.

Aztán jött az élet és én összezavarodtam a saját szabályaimban!

Nem gyarapszik, nem eszik eleget – Szoptassam tovább? Fejjek? Tápszerezzek?

Rosszul alszik, sokszor megébred – Odabújjak mellé? Felvegyem? Hagyjam kicsit sírni?

Folyton cumizik – Elvegyem? Engedjem?

Sír – Beteg? Jön a foga? Fáj a hasa? Rosszul csinálok valamit?

Végtelen kérdések és kételyek sora nap, mint nap.

De volt megoldás: jöttek a tanácsok szép számmal! Ez az! Nyugi! Mindenki segít!

„Szoptasd többször! Szoptasd kevesebbszer! Adj neki tápszert! Minek az, ha van tejed? Elkezdtetd már a hozzátáplálást! Annakidején én már székelykáposztát adtam neki! Nem alszik, mert meleg van nálatok! Biztos fázik! Hagy sírjon, majd elfárad és elalszik! Csak hisztizik! Hát te tudod! …”

De nem tudtam! Mert nem csak a babaszagú összebújások, a puha ölelések és mosolyok nevettek rám, hanem a hajnali ébredések, a csillapíthatatlan sírások, a hisztik, az egész napos nyűgösség… És eljött az a pont, amikor teljesen összeomlottam. Én ezt nem tudom megcsinálni! Nem tudok anya lenni! Most mi lesz? Nem csinálhatom vissza az egészet, hiszen úgy vártam rá!

És ekkor a férjem becsukta a kaput! Kitessékelte a kéretlen tanácsokat a kukába. Leültünk a csodálatos gyermekünk ágyához és megalkottuk a saját szabályainkat. A saját értékrendünk, a saját életvitelünk és a saját belátásunk szerint. És meghagytuk magunknak a változtatás szabadságát is!

Így már működött! És végre szerető, gondoskodó, de következetes anya lettem. Aki nem hagyja sírni a gyerekét, de nem is cipeli állandóan ölben; aki szoptatja, amíg lehet, de időben elkezdi a hozzátáplálást is; aki önállóságra nevel, de mindig ott van, ha kell; aki megszeretteti az olvasást, de a 21. századot sem zárja ki az életükből; aki támaszkodik a nagyszülőkre, de független döntéseket hoz…

Mert megnyugtató a tudat, hogy nekem hisztizik, hiszen mellettem érzi magát biztonságban, mert én kellek, ha hajnalban megébred, mert szomjas, vagy rosszat álmodott, és én tudom megnyugtatni, ha egész nap nyűgös, mert jön a foga.

Most már tudok anya lenni!

1 komment

ILYEN ANYÁK VAGYUNK! CSAKAZÉRTIS!

2017. február 07. 08:21 - Anyabagázs

HÁT MILYEN ANYA AZ ILYEN? 2.1



babas_oleles.pngJó anya vagy, még ha nem is ezt mondják rólad!

Jó anya vagy, mert nem úgy csinálod a dolgokat, ahogy a NAGYKÖNYVben áll!

Jó anya vagy, mert azt gondolod magadról!

 

Jó anya vagy, akkor is, ha a babád lombikkal fogant, betegségek, műtétek, vetélések, lemondás, bizakodás kereszttüzében; ha örökbe fogadtad, mert képesnek érzed magadat más gyermekét is a sajátodként őszintén szeretni és felnevelni; mert becsúszott és megtartottad vállalva ezzel minden nehézséget.

Jó anya vagy, ha felzabáltál mindent a terhesség alatt (csokit is dögivel) mert nem akartál megtagadni semmit magadtól; ha kismamatornára jártál, hogy fitt maradj; ha kicsit lepihentél felpárnázva bedagadt lábadat, fájó derekadat.

Jó anya vagy, akkor is, ha császárral szültél, felvágott hassal ellátva az újszülöttedet; ha epidurált kértél, mert Szenvedjen, akinek két anyja van!; mert nem szoptatsz, és a tápszerrel is egészséges gyermeket nevelsz, ha a 3 éveset még szoptatod, mert ez természetes.

Jó anya vagy, akkor is, ha vele alszol, és ez megnyugtat; mert kézben, cicin alszik el, és ez megnyugtatja; de akkor is, ha hagyod cumizni, hogy magát nyugtassa meg. 

Jó anya vagy, attól még, hogy néha elszívsz pár szál cigit, hogy ne szokj teljesen vissza, csak elviseld a stresszt; ha megiszol néha egy-egy pohár bort, mert úgy kellemesebb az esti beszélgetés a pároddal; ha dolgozol és sírva adod be a bölcsibe a gyerekedet; ha nem munkahelyen dolgozol CSAK otthon! (*Csak a gyerek ellátása, nevelése, háztartás vezetése – mosás, főzés, vasalás, takarítás, bevásárlás, ügyintézés … stb. – oldalakat tölthetnénk meg vele, de nem most!)

Jó anya vagy, ha kényelmes ruhákban gürcölöd végig a napot, és ma nem volt kedved fésülködni sem; mert csinosan öltözködsz, sminkelsz, hogy jó nőnek érezd magadat; ha a gyerekedet használt ruhákba öltözteted és jut pénz színházra; ha új cuccokat veszel neki és kényezteted.

Jó anya vagy, mert folyton viszed magaddal és nem maradsz le egyetlen kacajáról sem; ha otthon maradtok inkább és élvezed minden mosolyát; mert néha másokra hagyod és magaddal is törődsz kicsit.

Jó anya vagy, mert még nem számol, de bukfencezik; mert már olvasni tanítod, és ő büszke rá; mert babaúszásra jártok, ahol egyszerűen csak élvezi a vizet; mert nem jártok, helyette csináltok mást.

Jó anya vagy, akkor is, ha folyton rajtad lóg és te hagyod, mert jó érzés; mert aggódsz érte, félted, ameddig csak él; mert néha kiborulsz, de másnapra összeszeded magadat.

A mi gyermekeinknek ilyen anya jutott! HÁT MILYEN ANYA AZ ILYEN?

Teljesen NORMÁLIS!

És akárki akármit mond, mi tudjuk, hogy jól csináljuk, még ha mindenhonnan ez ellenkezőjét halljuk is.

Ne mondjátok meg nekünk, hogy hogyan csináljuk, mert mi egytől egyig különbözőképpen vagyunk jó anyák!

Szólj hozzá!

HÁT MILYEN ANYA AZ ILYEN?

2017. február 01. 08:46 - Anyabagázs

361h_1.jpgRossza anya vagy, mert azt gondolod magadról!

Rossz anya vagy, mert azt mondják rólad!

Rossza anya vagy, mert nem úgy csinálod a dolgokat, ahogy a NAGYKÖNYV-ben áll!

 

 Rossz anya vagy, ha a babád lombikkal fogant (Az nem is normális terhesség, megerőszakolod a természetet!), örökbe fogadtad (Más gyereke, nem tudhatod honnan jött, mi lesz belőle. Lehet, hogy bűnöző!), becsúszott és megtartottad (Minek neked még egy gyerek? Hova rakod?).

Rossz anya vagy, ha felzabáltál mindent a terhesség alatt (csokit is dögivel) (Úgy nézel ki, mint egy bálna! Inkább járjál kismamatornára!), ha kismamatornára jártál (Ha sokat ugrabugrálsz, még elmegy az a gyerek! Menjél haza, feküdjél), ha kicsit lepihentél (Minek fekszel folyton, ez nem betegség?).

Rossz anya vagy, ha császárral szültél, (Ja, úgy könnyű! Az nem is igazi szülés!), ha epidurált kértél (Pedig végigcsinálhattad volna rendesen, azt a kis fájdalmat már kibírtad volna a végén!), mert nem szoptatsz (Szegény gyerek megáll a fejlődésben!), ha a 3 éveset még szoptatod (Fúj! Gusztustalan!).

Rossz anya vagy, ha vele alszol (Egyszer agyonnyomod! Akkor meg minek szülted?), mert kézben, cicin alszik el (Altasd már rendesen az ágyában azt a gyereket!), mert hagyod cumizni (Vehetsz neki fogszabályzót! Beszélni sem tud majd rendesen! Eldeformálódik az arca!).

Rossz anya vagy, mert elszívsz pár szál cigit (Fúj! Még erről sem tudsz lemondani?), ha lenyelsz egy-két korty bort (Alkoholista vagy!), ha dolgozol (Egy anyának a gyereke mellett a helye!), ha nem dolgozol (Mit tudsz csinálni otthon egész nap?).

Rossz anya vagy, ha kényelmes ruhákban gürcölöd végig a napot (Már megint topis vagy! Legalább fésülködj meg!), mert csinosan öltözködsz, sminkelsz (Minek öltöztél így ki? Mész valahová?), ha a gyerekedet használt ruhákba öltözteted (Azt sem tudod kiről vették le! Még elkap valamit! Rá ne add!), ha új cuccokat veszel neki (Csak szórod a pénzt? Úgyis kinövi!).

Rossz anya vagy, mert folyton viszed magaddal (Minek rángatod azt a gyereket? Üljél inkább vele nyugton a lakásban!), ha otthon maradtok inkább (Sosem fogja megtudni, mi van a világban!), mert néha másokra hagyod (Ott mered hagyni egyedül? Szívtelen vagy!).

Rossz anya vagy, mert még nem számol (Hát nem egy zseni! Tanítsd, mert hülye marad!), mert már olvasni tanítod (Azt hiszed zseni a gyereked? Majd az iskolában megtanulja!), mert babaúszásra jártok (Belefullad! Megfázik!), mert nem jártok (Sose’ tanul meg úszni!).

Rossz anya vagy, mert folyton rajtad lóg és te hagyod (Mi van, összenőttetek? Megnyomorítod azt a gyereket!), mert aggódsz érte (Ne már, nem cukorból van! Sosem lesz rendes felnőtt!), mert néha kiborulsz (Ne bőgjél már! A gyerek is látja! Szedd össze magadat!)

Szegény gyermekeinknek ilyen anya jutott! HÁT MILYEN ANYA AZ ILYEN?

Teljesen NORMÁLIS!

Mutassa már meg nekem valaki azt az embert, aki látta valaha ezt a NAGYKÖNYVET, és Urambocsá’ szó szerint végigcsinálta!

Nincs ilyen! Mert az az egyének fejében íródik, és úgy hívják, hogy társadalmi norma, kollektív elvárás, előítélet, vélemény stb.

Ezek mögé bújva, a többség könnyedén kerüli ki a kellemetlenségeket, mert nem érdekli őket az életed, a problémád, ami miatt így csinálod – azt csak te tudnád elmesélni, ha kérdeznék. De legtöbbször nem kérdezik. Az emberek magukkal vannak elfoglalva. És a saját Nagykönyvüket igyekeznek beteljesíteni.  

Éppen ezért, mivel valamennyien máshogy írjuk a fejünkben a saját Nagykönyvünket, mindannyiunknak megvan a joga hozzá, hogy máshogyan is csináljuk!

És jogunk van rá, hogy egytől egyig különbözőképpen legyünk (rossz) anyák!

daughters-1054308_1920.jpg

 

Szólj hozzá!

HA ANYA JÓL VAN, MINDENKI JÓL VAN

2017. január 29. 09:12 - Anyabagázs

Egész életemben gyerekekkel foglalkoztam. Hol, tanítóként, hol középiskolai tanárként, hol dráma- vagy zoopedagógusként, esetenként terapeutaként, kulturális menedzserként vagy játszóházvezetőként.

A munkám során mindig ők voltak középpontban, minden figyelem rájuk irányult.

Amióta anya lettem nincs ez másképp a magánéletemben sem.Az elmúlt évek alatt azonban egyre többször  vetődött fel  bennem a kérdés,  figyelve a  túlhajszolt, kialvatlan, megfelelni igyekvő anyákat - köztük magamat is -, hogy HOL VANNAK AZ ANYÁK, A SAJÁT TÖRTÉNETEIKBEN?

Mi anyák, minden nap toppon vagyunk a szerepeinkben. Gondozzuk a gyerekeket, igyekszünk lekötni a figyelmüket, energiáikat, vezetjük a háztartást (meg sem próbálom részleteire bontani a feladatokat, amik ide tartoznak, mert oldalakat töltene be a felsorolás), eközben szerető (házas)társak,  megértő barátnők vagyunk, és persze próbálunk a munkában is helytállni vagy éppen visszatalálni a munka világába, hogy ne érezzük feleslegesnek magunkat, mert CSAK ANYÁK VAGYUNK.  Mindezt a tökéletességre törekvés és a felelősség nyomása alatt, hogy jól csináljuk, mert ezt várják tőlünk.

Nem csoda, ha néha kiborulunk, ha azt suttogjuk magunknak: „Szabira akarok menni!”, „Elég volt!” – perszer csak titokban, bele a párnák közé, mert anya mindig toppon van.

A minap olvastam egy tanulmánysorozatban az alábbi gondolatokat: „Családanyaként, amíg a gyermekek kicsik, nem igazán látunk túl a saját családunkon. Hajlamosak vagyunk intoleránssá válni. A mindennapokban a saját életmódunkat tekintjük mérvadónak. A baráti társaságunk beszűkül a hasonló gondolkodású és életmódú emberekre. Nem kell nagy véleménykülönbségekkel szembesülnünk. Anyaként ezen a kis kényelmes területen kell boldogan élnünk. Azért, hogy a jelenlegi életformánkat normálisnak tartsuk, megtagadjuk a másfajta és változatosabb élet iránti vágyunkat. Megtagadjuk azt, ahogyan korábban éltünk.” 

Anyák! Itt az ideje változtatni, itt az ideje, hogy kilépjünk a megszokott viselkedésmintákból és gondolkodásmódunkból, itt az ideje kiállni egy kicsit magunkért, mert FONTOSAK VAGYUNK!

Mert ne feledd: ha mi jól érezzük magunkat, akkor boldogok a számunkra fontos emberek is!

HA ANYA JÓL VAN, MINDENKI JÓL VAN!

Merj változtatni, mert az anyai jóllét neked is jár!

woman-1566154_1920.jpg

Szólj hozzá!